Nos, a soproniak, Meczner János rendező irányításával belevágtak egybe. Ennek The Circle az eredeti címe, nálunk a harmincas években Körben címmel játszották. A Szerelmi körutazás ezekhez képest hablatyoló, s nem utal a legerősebb vonulatra: a generációs „ballépés" ismétlődésére, azaz arra a dramaturgiai automatizmusra, amely egyébként a mű ténylegesen legszórakoztatóbb eleme. Ezt a cím dolgot csak azért említem, mert Prekop Gabriella fordítása egyébként remek, olyan kellemes mai nyelvi regiszterben szól, amellyel sikerül eloldozódni egy száz évvel ezelőtti szertartásoskodástól úgy, hogy mégsem hisszük, ma beszélgetünk a kisföldalatti-megállóban (avagy a londoni Tube-on). A címben idézett kiszólás – „A francba!" is egyike a jó megoldásoknak. Hámori Ildikó és Iglódi István (theater.hu fotó – Ilovszky Béla) Illetlen dolog, de nem tudok jobbat, saját egykori könyvem alapján foglalom össze a tartalmat, a húszas évekbeli angol felsőbb körök házasságfelfogásának szalonvígjátéki kritikáját. Társasági szerepük unalma elől menekülve egykor Lady Kitty, a darab történése idején menye, Elisabeth szökik el a babaházból. A kényelem és anyagi biztonság helyett a szerelmet, a kalandot, a romantikát választják. Elisabeth döntése azért olyan izgalmas, mert alkalma nyílik szembesülni anyósa példáján keresztül ennek az elhatározásnak minden szomorú következményével. Lady Kitty, a fiát, Arnoldot is ötévesen hátrahagyó, mára megöregedett, kikent-kifent papagájjá változott locsogó, az egykori bomlasztó szépség feltárja a társadalmi kitaszítottsággal járó valamennyi nehézséget. Száműzetés, európai szállodák sivársága, kétes erkölcsűek önigazoló barátsága, gyermektelenség, a másikkal szembeni növekvő ingerültség lesz az osztályrésze az egykor mámorosan csapot-papot, férjet, gyereket, politikai karriert odahagyó bátor emberpárnak. Ez, és Arnold megjátszott nagylelkűsége majdnem elriasztja Elisabethet, de végül mégis elindul a Maláj Államszövetség felé valódi életet élni. Teddie így biztatja: „Nem kínálhatok neked békés nyugalmat. Csak izgalmat és nyugtalanságot. Nem kínálhatok boldogságot. Csak szerelmet." A zsörtölődő idős szerelmespár és a fiatal is kap valamit, akkor is, ha a régi életükből kiesettnek kell is érezniük magukat. Nos, sem a közeg, sem a probléma, sem a megoldása nem olyan, amiért érdeklődéssel kéne néznünk a darabot. E két női sorsért, a „szökött szerelmesek három évtized múlva" elfoszlott romantikájáért azonban, a sármért, a kedves poénokért, a jó színészekért mégis, mégis. Mecznernek és a játszóknak tehát csak illatot, levegőt, stílt kell kirázniuk a köpönyegükből – már akinek van ilyen szép, nagy, sokzsebes varázsköpönyege. Szilágyi Tibor és Kovács Patrícia (theater.hu fotó – Ilovszky Béla) Szilágyi Tibornak, az elhagyott férjnek, aki már csak az előnyeit élvezi az öreglegényéletnek, van ilyenje, és sokadik alakban, sokadszorra használja. Kis cinizmus, kis érzelmesség, taktikusság, bölcselem: ebből gyúrja ki a múlton már nem rágódó, ám fiát mégis féltő Lord Cheney alakját. Iglódi István kissé meghökkentő választás, hiszen nem mutatja a szavak által megképzett szédítő hódító, az egykori elnökjelölt kvalitásait. Színészi apróságok, sok tudás van amögött, hogy mégis, lassanként elhisszük, ő vitte el Lady Kittyt a délceg és sármos Szilágyi- Cheney-től, s nem fordítva. Mert most ő a zsémbes, a dohogó, öregedő férjszerűség, míg az elhagyott házastárs kivirult. A Bubusban megismert Iglódi játszik itt, kedvesen ripizve, de végig ízléssel. Hámori Ildikónak is jót tesz, hogy Lady Kitty nagyon hálás szerepében színes paradicsommadár, és mindig hagy egy kis töprengenivalót, mikor buta liba, mikor nőiesen agyafúrt, s empatikus. Sziporkázik, fecseg – és maga elől is titkolja, amiről pedig sokat tud: az öregedést. Csengey Emőke szép ruháiban játszva érződik, hogy elemében van, felvillanyozzák a szerep lehetőségei. Elisabeth, a fiatalasszony, Arnold felesége Kovács Patrícia. Nyilvánvalóan ő sokkal kevésbé edződhetett ilyen típusú szerepeken, ő helyzetekre és szövegre koncentrál, előképek nélkül. Látszik, hogy dolgozik, keresi a réseket, ahol a való élet beszivároghatna az inkább kopár, mint nagyszerű belsőépítészeti bravúrral berendezett angol vidéki szalonba. Igyekezet van és intelligens kínlódás, hogy gyöngyözzön a kacaj, hallatsszék a félénk csend, szorítson a szorongás: valahogy túl sok látszik mindenből. A két fiatalember – eleve láthatóan túl fiatalok – nem szólnak bele az idősek jutalomjátékába, és nem segítik a háromszög női tagját sem. Ozsgyáni Mihály Arnoldként és Varga Gábor Teddie-ként nem formálnak olyan markáns férfialakokat, akik között egy percig is őrlődni lehetne. Érdemes volt-e bíbelődni egy majd nyolcvan éves darabbal, amely a női munkába állást és önállósodást tűzi a zászlajára? Igen – amennyiben ritmust, a szellemesen pergő szöveg poentírozásra való alkalmait fiatal színészeknek is oktatva tanít, nevel, szórakoztat. BUDAI KATALIN