A hajléktalanszállón a társadalom számkivetettjei élnek. Tolvaj és kurva, becstelen és kényszeresen becsületes ember, öreg és fiatal. Mindenki. Bárki.
Nasztya a ponyvaregény-függő, Klescs, az elszegényedett lakatos, felesége, a haldokló Anna, Bubnov, a kérges tenyerű egykori szűcsmester, a merev-alkoholista színész, a cinikus, hajdanvolt báró, Kvasnya a megkeseredett lepényárusnő és Szatyin, a kimondhatatlan és értelmetlen szavak szerelmese, aki mára már csak egy unalmas bölcselkedő, egy hamiskártyás gyilkos.
Se otthonuk, se megélhetésük, némelyiküknek már neve sincs.
Múltjuk van csak.
A nyomorúság vámszedői, a hajléktalanszálló tulajdonosai Kosztiljov, a fösvény orgazda és felesége, Vaszilisza -aki mind férjét, mind pedig húgát, Natasát is a pokolba kívánja, mert szeretője, a tolvaj Vaszka Pepel épp húgára vetett szemet. A menedékhely állandó vendége a korrupt rendőr -Vaszilisza nagybátyja- Medvegyev is.
A borgőzös szenvedélyek, a célt tévesztett emberi sorsok e vigasztalan gyűjtőhelyére új jövevény érkezik, Luka, a vándor. Halk szavú, gyanús ember.
Nemsokára ő lesz a középpontja a többi nyomorult életének, mert jóleső hazugságokkal, szép mesékkel vigasztalja a többi szerencsétlent. Kovászt játszik a rothadó kenyérben. Felkavarja a kilátástalan hétköznapokat, a menedékhely lakóinak szánalmas életét, hamis remények keltésével és hangzatos jótanácsokkal.
És ez tragédiához vezet.