A legtöbb love story azon a ponton ér véget, amikor a sorsüldözött szerelmesek egymás karjaiba vetik magukat. Sosem tudjuk meg, a hősök mennyit civakodnak egybekelésük után, s miként birkóznak meg azzal, hogy ugyanabban a fürdőszobában kell fogat mosniuk. Somerset Maugham Szerelmi körutazás című színművében két fejezetet ábrázol a sors­üldözött szerelmesek történetéből: az élet furcsaságait, bonyodalmait az egymásra találás előtt és harminc évvel később.
A Soproni Petőfi Színház az otthoni premier után most a Tháliában is bemutatta az angol főúri szalonban zajló tereferékre épülő történetet. Meczner János rendező biztosra ment: a szórakoztató, szellemes vígjáték átlagos színészi teljesítménnyel is könnyedén, kockázatmentesen színpadra állítható. Könnyű újságolvasás és bridzsezés közben, György korabeli székekbe süppedve az élet nagy dolgairól csevegni.
A Szerelmi körutazás két szerelmi háromszöget mutat be. Elisabeth és Arnold Cheney néhány éve él házasságban, amikor az ifjú feleség belehabarodik a házukban vendégeskedő fiatal ültetvényesbe, Teddie Lutonba. Arnold anyja, Kitty harminc évvel ezelőtt szeretőjével, Lord Porteous-zal Firenzébe szökött, elhagyva férjét, Clive-ot és az akkor ötéves Arnoldot. Eli­sa­beth elhatározza, hogy újra összehozza anyát és fiát, és meghívja házukba Kittyt és Lord Porteoust. Leginkább persze azt szeretné látni, hogy milyen sors várna rá, ha ő is megszökne Teddie-vel. Közben váratlanul felbukkan Lord Cheney, a harminc évvel ezelőtt felszarvazott férj, aki a várttal ellentétben egészen jól mutat. A darab tehát nem ráz meg elemi erejű mondanivalóval, de a pontosan kiszámított szerkezetnek és a pergő dialógusoknak köszönhetően képes folyamatosan lekötni a közönség figyelmét. Sőt, a néző még olyan aforisztikus, szellemesen megfogalmazott közhelyeket is magával vihet jó tanácsként az előadás után, mint például: „a férfiak nem a nap huszonnégy órájában szerelmesek"; vagy: „a szerelem tragédiája a közöny". 

Iglódi István (Lord Porteous), Kovács Patrícia (Elisabeth) és Szilágyi Tibor (Clive Champion-Cheney) - Koncz Zsuzsa felvétele

A soproniak előadása, ennek megfelelően, nem tartogat óriási meglepetéseket. Meczner egyszerűen hagyja működni a darabot, és így pontosan teljesülnek a realista előadással szembeni elvárásaink. Ekként a díszlet (Székely László munkája) egy század eleji, gondosan berendezett főúri szalont, a festett háttér pedig teraszt és francia kertet idéz. A jelmezek (Csengey Emőke) – különösen a nők ruhái – szépek, és némileg jellemzik viselőjüket: Elisabeth úgy néz ki egyszerű, elegáns fehér ruhájában, mint valami kedves baba, míg az idősebb Cheneyné hivalkodó lilába öltözött. A valósághű kelléktárból csak egy elem rí ki: Lord Porteous kocsija kifejezetten horrorisztikus hanghatás kíséretében érkezik s távozik (zenei szerkesztő: Her­czeg László).
A színészek üldögélnek, álldogálnak és – olykor kissé sután, a proszcénium két szélére húzódva s egymással szembefordulva, csaknem vigyázzállásban – társalognak. Néhol egy-egy hangsúly vagy arckifejezés túl soknak tűnik: a hidegvérű angolok szájába adott szöveg elég szellemes ahhoz, hogy önmagában hasson. George, az inas (Tándor Lajos) és Elisabeth (Kovács Patrícia) a legkevésbé maníros, igaz, az előbbinek minimális a szerepe, az utóbbi pedig a legkevésbé komikus karakter. Kovács Patrícia lényéből természetes báj árad, emiatt mintha még az após is kissé belehabarodna szép menyébe. Úgy tetszik, mintha a fiatalasszony nem is annyira Teddie-be, hanem inkább a szerelembe, a szerelméért mindent feláldozó romantikus asszonyt átjáró nagy érzelmekbe lenne szerelmes.
Ezt a benyomást erősíti, hogy Teddie Luton mind a drámában, mind Varga Gábor alakításában inkább csak eszköznek, s még Arnoldhoz képest is jelentéktelen fiatalembernek tűnik. Eleinte Elisabeth lobog, míg ő csak pislákolni látszik, s csupán a szökés jelenetében válik érdekes egyéniséggé. S ha nehezen érthető, hogy Elisabeth miért szerelmes Teddie-be, annál világosabb, hogy Arnoldba miért nem. Ozsgyáni Mihály alakítása áll a legközelebb a karót nyelt angol sztereotípiájához, akit a politikán és az antik bútorokon kívül semmi más nem érdekel. A karaktertől azon­ban idegen, ahogy Ozsgyáni a komikumot és a finom iróniát hordozó szavakat túlhangsúlyozza. Rendben van, hogy nem derül ki róla, szereti-e egyáltalán a feleségét, mégis, csipetnyivel több érzelemmel reagálhatna arra, hogy Elisabeth el akarja hagyni, hiszen annyit bizonyosan tudunk róla, hogy karrierjét és a tökéletes rendre épülő világnézetét félti a válással járó botránytól.

Hámori Ildikó (Kitty) és Kovács Patrícia - Koncz Zsuzsa felvétele

Az idősebb generáció tagjait megformáló színészek is leginkább szerepük komikus rétegével vannak elfoglalva, s így ritkábban tűnik elő az, ami megkülönbözteti őket a fiataloktól: a megélt idő. Hámori Ildikó, Iglódi István és Szilágyi Tibor nagyszerűen tudnak esendőek lenni, amikor bölcs öregségük kerül a középpontba, de az előadás nagy részében csak esendőek. Szilágyi Tibor Clive-ja kajánul, kárörvendve szemléli otromba hisztérikává züllött feleségét. Lágyabb karakter nyársatnyelt fiánál, olykor elegáns, olykor bohóckodó.
Érthető, hogy a kényszerű együttéléstől megsavanyodott Kitty és Lord Porteous komikus páros, de szerepük nem értelmezhető kizárólag az öregedést elfogadni képtelen, illetve bosszankodva elfogadó ripacskodásból. Iglódi István nemhogy morcos vénember, de rendkívül nyűgös aggastyán. Hámori Ildikó pedig pont olyan, mint amilyennek volt férje látni szeretné: ízléstelen, harsány perszóna – érdekesebb lenne, ha olyan is lenne, amilyennek Elisabeth szeretné látni. Csak a második felvonásban rémlik fel a szánalmas némber mögött az élettapasztalatokban gazdag, bölcs, szeretni képes asszony, aki a fiatalasszonyban sorsának megismétlődését látja, s így együtt sír és örül vele.
Elisabeth végül a saját és Lady Kitty szívére hallgatva megszökik. A mi életünkből pedig kellemesen eltelt egy habkönnyű este.